Események

2016.07.11-15. – Történelmi tábor

A Művelődési Ház 2016. július 11-15. között szervezte meg történelmi táborát az Ispánházban. Közel 30 alsó tagozatos általános iskolás vett részt a nyári szünidőt színesítő programon.
Az idei évben nem egy történelmi korszakot választottunk ki, hanem a magyar történelem különböző időszakaiból szemezgettünk. Ennek megfelelően első nap a honfoglalás korába kalandoztunk, másnap és harmadnap az Anjou-kor volt a téma. A negyedik és ötödik napon a török kori hódoltság korában jártunk.
A nyári tábor elsősorban a szabadidős programok keretébe sorolható, de remek lehetőséget ad a tanulásra is.  A napot keretbe foglaltuk: a gyerekek minden reggel átmentek az időkapun és a feldolgozni kívánt korba jutottak, majd délután szintén az időkapun keresztül visszajöttek a jelenbe.
Elengedhetetlen része volt a délelőttnek a tánctanulás. Az adott korhoz illeszkedő stílusú, egyszerű lépésekre épülő táncokkal ismerkedtek. Az önfeledt mozgást és táncélményt akkor élhették meg, ha olyan szintre jutottak, hogy belefeledkeztek a táncba, ez néhány esetben sikerült. Fontosnak tartottuk, hogy képek vetítésével összefoglalót adjunk a feldolgozott korszak történelmi eseményeiről, harcászatáról, fegyvereiről, kultúrájáról, hitéletéről, annál is inkább, hiszen az alsó tagozatosok viszonylag szerény történelmi ismeretekkel rendelkeznek.  A tábori keretek remek lehetőséget biztosítanak a korokhoz kapcsolódó tárgyak, eszközök előállítására, egyben az „észrevétlen” tudásátadásra. A honfoglalás korhoz kapcsolódóan a gyerekek készítettek tarsolyt, sámándobot, övet, hajfonatkorongot. Az Anjou-kor mélyebb megismerését szolgálta a pajzs, sisak, fejdísz, szépítőszerek, kencék készítése.  A legnagyobb sikert a zokniból készült ló aratta. A török korral foglalkozó napok kézműves termékei: a pajzs, a fez (török fejfedő), arckendő.
Egy délelőttöt a helyi – felújításra váró – tájházban töltöttünk. A gyerekek megismerték az épületet és az udvart, „liliomos aranyforintokat” kerestek a fűben. A jövő évi tábor során a terveknek megfelelően már a felújított tájházat és foglalkoztatót vehetik birtokba és használhatják a résztvevők.
Az Anjou- és a török korhoz kapcsolódóan Szabó Ágnes drámapedagógiai foglakozással színesítette a tábor programját. A Dunaföldvári Hagyományőrző Íjászok Egyletének tagjai a honfoglalással foglakozó napon bemutatót tartottak a gyerekeknek, amelynek keretében a lövészet mellett kipróbálhatták a csatacsillag- és a kelevézdobást is. A jó időt kihasználva egy délután a dunaföldvári strandfürdőben hűsítettük magunkat.

Táborvezetők: Fafkáné Simon Ildikó és Szabó Szabolcsné

2016.06.20-24. – Levendula Népművészeti Alkotótábor

Alkotótáboruk Regionális rendezvény – 2016. június 20-24-ig -, mivel a helyszínt adó Dunaföldvár kisváros vonzáskörzetén (30 km-en) belül hirdették meg rendezvényüket. Így Tolna megyén kívül Bács-Kiskun és Fejér megye 8 településének általános iskolásai jelentkezhettek a táborba.

A legtöbb gyermek szeret olyan tevékenységet folytatni, ami során kézzelfogható alkotás születik. Szeretik magukat kipróbálni különböző manuális készséget igénylő tevékenységekben, mint például rajz, festés, agyagozás, papírhajtogatás, fafaragás, üvegfestés, gyöngyfűzés, tűzzománcozás. A Tájház-projekt keretében, a tájházban fellelhető régi használati tárgyak és bútorok tanulmányozása segített abban, hogy a korabeli életvitelt és mesterségeket jobban megismerjék. Ezáltal könnyebben vettek részt olyan tevékenységekben, mint a fafaragás vagy az agyagozás.